A tetoválás története több ezer évre nyúlik vissza. De vajon ugyan az volt a célja a maoriknál és a perzsáknál is? A nők vagy a férfiak testét díszítették inkább? A polinéz ta (döfni) igéből eredő tattoo szót Cook kapitány déltengeri expedíciójának botanikusa, bizonyos Joseph Banks naplójából ismerte meg Európa.
Ám nem csupán lenge viseletű népek körében dívott a tetoválás művészete: a mai Franciaország, Portugália és Skandinávia területén az utolsó jégkorszak idejéből való, legalább 12 ezer éves tetoválószerszámok kerültek elő.
A tű vagy villás fésű formájú eszközöket növényi festékbe mártották, majd kővel vagy kis kalapáccsal ütögették – sőt kormozott fonállal is varrtak (szó szerint!) mintákat a bőrbe. A tetovált rajz sokféle célt szolgálhatott: a törzs által tisztelt vadállat erejét közvetítette, kifejezte a csoporthoz való tartozást, a törzsi rangsorban betöltött szerepet.
A maorik például a cápafog rajzától védelmet, a kagylóhéjrajztól gazdagságot reméltek. Az Alpokban talált Jégember, a jó ötezer évvel ezelőtt élt Ötzi testén is fölfedeztek rövid, tetovált vonalakat a kutatók. A röntgenvizsgálat ízületi elváltozás nyomait mutatta ki a tetoválások alatt; elképzelhető, hogy viselőjük gyógyhatást várt a jelektől.
Az első ismert figuratetoválás – az anyákat és gyermekeket védelmező egyiptomi istennő, Bész ábrázolása – az i.e. 4. századból való, és bebalzsamozott núbiai rabszolganők múmiáján fedezték fel a régészek. Egyiptomban mindkét nem körében népszerű volt a bőr díszítése, de érdekes módon csak női múmiákon találni tetoválásokat. Az ókori görögök a perzsáktól lesték el, és főként rabszolgák, elítélt bűnözők megbélyegzésére használták a tetoválást. A rómaiak a fugio (menekülő) szó rövidítését (FUG) tetoválták rabszolgáik homlokára. Mint több szobor is tanúsítja, az i.e. 3. századi Kínában némelyik férfi tetováltatta az arcát. Pár száz évvel később a vallásalapító filozófus, Konfuciusz már elítélően nyilatkozott a tetoválásról, mondván: testünket ajándékként kapjuk szüleinktől, őseinktől. (Japánban máig nem szokás látható testfelületet tetováltatni.) Európában hasonló felfogás uralkodott: 787-ben I. Adorján pápa a tetoválás mindennemű formáját megtiltotta a keresztényeknek. Mivel a judaizmus és az iszlám is elítélte, a tetoválás művészete hosszú évszázadokra feledésbe merült.
Manapság a tetoválás általában jelentés nélküli testékesség; az indíték pedig a díszítés igénye, olykor a puszta hiúság. A népszerű polinéz, azték, indiai, maori minták eredeti jelentésének sajnos csak kevesen néznek utána. „Pedig a tetoválás lényege és értelme, hogy minden elemében rólam szóljon. Mit, mekkorában, hova és kivel: egy-egy mintán legalább egy évig gondolkodom” – osztja meg elveit a tetoválások rajongója, a testére előszeretettel „varrató” budapesti Végh Árpád.
Forrás: Hiver't-Klokner Zsuzsanna; National Geographic-Magyarország
